Események

Csibebuli:
október 19. 16-19 óra
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap:
október 26. 
Az őszi szünet utáni első tanítási nap:
november 5. 
A Bolyai-verseny körzeti fordulója:
november 9. 14:30 

Iskolai közösségi szolgálat

Gólyaavatás

Október 2-án, pénteken felavattuk gólyáinkat. Az egész napos program kisvonatozással indult; tanárkereső játékokkal, avatással és ebéddel folytatódott; majd táncbemutatókkal és meseparódiákkal fejeződött be. Bár az idei tanévben is sok munkával és szervezéssel járt a gólyanap, mégis elmondhatjuk, hogy örömöt szerzett diákjainknak, és a közösség épülésére szolgált. 

Képek

Október 2-án, pénteken felavattuk gólyáinkat. A gólyanap kisvonatozással indult. A főtéren játékos feladat várta a diákokat: kis csoportokban kellett a belváros utcáin megtalálniuk négy, álruhában rejtőzködő tanárukat. Az iskolába visszatérve kezdetét vette az avatás eskütétellel a végén. Idén - először szakítva a bográcsozás hagyományával - gyrosszal leptük meg gimnazistáinkat. Délután táncprodukciók és színpadi jelenetek váltották egymást a diáktársakból és a tanárokból álló közönség szórakozására. Idén meseparódiákkal lepték meg egymást a gimnazisták. A Piroska és a farkas, a Csipkerózsika, az Óz és a Shrek című meséket vitték színre az osztályok. Mint mindig, ebben az évben is nagy sikert arattak a diákok által kidolgozott táncjelenetek. A zsűri elsősorban az osztályok kreativitását és összmunkáját értékelte. Az eddig csak a tanóráról ismert diákjaink megmutathatták személyiségük rejtett vonásait és értékeit. Bár az idei tanévben is sok munkával és szervezéssel járt a gólyanap, mégis elmondhatjuk, hogy örömöt szerzett diákjainknak, és a közösség épülésére szolgált.

 

E-napló

Iskolanyitogató

iskolanyitogato 2018Kicsi

Alapítvány

Kérjük, támogassák iskolánk alapítványát!

Az alapítvány adószáma:
 
19095279-1-07
 
Az alapítvány számlaszáma:

10200232-29373752

Ezekkel az adományokkal Önök is segíteni tudják diákjaink tanulmányi versenyeken és  kórusfesztiválokon való részvételét; oktatási eszközök, bútorok vásárlását; erdei iskolák és nyári táborok szervezését. 

Határtalanul

hatartalanul

szfvar logo

Tehetségpont

 

.