Események

A 8. évfolyam ballagása:
június 15. 10 óra
Tanévzáró ünnepély:
június 21. 17 óra
Beiratkozás a 9. osztályba:
június 22. 9-11 óra

Iskolai közösségi szolgálat

Elballagott és leérettségizett a végzős gimnáziumi osztályunk

Bár a május 2-án megtartott ballagás központi ünnepségét az eső elmosta, az iskola tornatermében ünnepélyes és színes műsorral búcsúztattuk el végzős diákjainkat. Az írásbeli érettségi vizsgák után néhány héttel sikeresen lezajlott a szóbeli érettségi is. A vizsgán számos kiemelkedő felelet hangzott el, többek között megemlíthetjük Kovács Máté magyar és Takács Dorina történelem feleletét, valamint Geakomozi Máté emelt szintű angol érettségi eredményét. Kohári Emese érettségi feleletei alapján általános dicséretben részesült.

A búcsúzó fiatalok gimnáziumi éveik alatt szívesen és tevékenyen vettek részt az iskola által szervezett kulturális és szabadidős programokon. A négy év során számos iskolai rendezvényen szerepeltek: több alkalommal is jártak a felvidéki Galántán, eljutottak a székelyudvarhelyi kórustalálkozóra, részt vettek az Éneklő Ifjúság és az intézményünk szervezésében megrendezett Alba Regia Kórusfesztiválok hangversenyein. Közreműködtek a 2012/2013-as tanévben a gimnázium jubileumi ünnepségén (majd a Zeneakadémián) bemutatott Kodály Zoltán Háry János c. daljátékában. A műben most elballagó diákjaink játszották a szerepek nagy részét. Kreatív előadásaikkal minden évben nagy sikerrel szerepeltek az iskolai gólya napon, és aktívan részt vettek a Kodály Zoltán Napok iskolai műveltségi versenyek rendezvényein.
A tanulók már a 9. osztálytól kezdve érdeklődést mutattak a különféle kulturális események iránt is. Nagy számban vásároltak bérletet a Nemzeti Színház, majd a Katona József Színház előadásaira, és örömmel vettek részt azokon a színházlátogatásokon is, melyekre iskolánk pályázat keretében vihette el diákjait (többen is eljuthattak a Nemzeti Táncszínház és az Operaház előadásaira, tavaly alkalmuk nyílt megtekinteni a pécsi POSzT néhány versenydarabját, illetve az OperaKaland keretében láthatták Erkel Ferenc Hunyadi László c. operáját).

Az érettségi nehéz napjait egy jó hangulatú bankett zárta.
Érettségizett diákjainknak sok sikert és boldogságot kívánunk!
 

E-napló

Alapítvány

Kérjük, támogassák iskolánk alapítványát!

Az alapítvány adószáma:
 
19095279-1-07
 
Az alapítvány számlaszáma:

10200232-29373752

Ezekkel az adományokkal Önök is segíteni tudják diákjaink tanulmányi versenyeken és  kórusfesztiválokon való részvételét; oktatási eszközök, bútorok vásárlását; erdei iskolák és nyári táborok szervezését. 

Határtalanul

hatartalanul

szfvar logo

Tehetségpont

 

.