Események

A 7. évfolyam Határtalanul! programja:
május 15-18.
Országos idegen nyelvi mérés (6. és 8. évfolyam):
május 16.
Országos kompetenciamérés (6. és 8. évfolyam):
május 23.
Alba Regia Nemzetközi Kórusfesztivál:
május 24-27.
Tanítás nélküli munkanap:
május 26.
A 7. évfolyam témanapja:
június 4.
A 8. évfolyam ballagása:
június 15. 10 óra
Tanévzáró ünnepély:
június 21. 17 óra
Beiratkozás a 9. osztályba:
június 22. 9-11 óra

Iskolai közösségi szolgálat

Nagy sikerű Háry János előadással ünnepelt az iskola

hary janos 000072017. november 6-án és 7-én a Partitúra Ifjúsági Hangversenysorozat nyitóelőadásaként Kodály Zoltán Háry János daljátékát mutatta be az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Vörösmarty Színház és a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium. Az előadás a Kodály Emlékév keretében született, mellyel egyben fennállásának 25. évfordulóját is ünnepelte gimnáziumunk. A rendezvény házigazdája ifj. Major István, a darab rendezője Kozáry Ferenc, zenei vezetője Kneifel Imre, a zenekar karmestere Csányi Valéria volt. 

 

   Cikk       Képek        I.felvonás          II.felvonás

 

 

Háry János története a napóleoni időkben játszódik, a nagyotmondó főhős mesés, sokszor képtelen történetein keresztül éljük meg a magyar huszárok dicsőségét, a két népi hős, Örzse és János minden akadályt legyőző szerelmét, a bécsi udvar és a magyar világszemlélet időként komikus találkozását.

A darab színrevitelét szereplőválogatás előzte meg, a főszereplők személyéről szakmai zsűri döntött. Háry János szerepét Koczka Tamás, Örzse szerepét Baranyai Anett énekelte, Marci bácsit Rozsnyák Róbert, Mária Lujzát Molnár Eszter, a Császárnét Nagy Ida alakította. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy Baranyai Anett, Molnár Eszter és Nagy Ida gimnáziumunk növendékei voltak. Az ifjú művészek mind a szerepformálásban, mind énekesi teljesítményükkel kiválót alkottak. A fiatal énekesek magas színvonalú teljesítménye és magabiztossága segítette a velük együtt színpadra lépő diákokat, így harmonikus művészi teljesítmény született az előadások során.

A darab további szerepeit iskolánk tanulói alakították. Gimnazista diákok játszották többek között Ebelasztin (Cserta András), Krucifix (Nedelcu Krisztián), a diák (Sipos Bence), a muszka határőr (Fekete Zsombor), a magyar határőr (Kálmán Botond) és a Császár (Máté Roland) szerepeit. Az udvari népet, a rutén lányokat és a huszárokat iskolánk felső tagozatos és gimnazista tanulói jelenítették meg. Iskolánk legkisebbjei is lelkesen hozzájárultak a sikerhez: kiscsibékként vidám színfoltjai voltak az előadásnak. Az Ábécédé dal a felső tagozatos „hercegfiúk” előadásában csendült fel.

A Partitúra Ifjúsági Hangversenysorozat részeként három alkalommal hangzott el a daljáték. A diákfilharmónia keretén túllépve a Háry János november 6-án este is bemutatásra került. Mind a négy előadás teltházat vonzott, a vastaps, az előadást követő visszajelzések és a gratulációk osztatlan sikerről tanúskodnak. Ahogyan a közönség, úgy a darab minden szereplője kivételes élményként élte meg az előadást. A huszárok táncának koreográfusa Molnár Gábor volt, a táncbetétek dinamizmusa, a diáktáncosok felkészültsége nagyszerűen járult hozzá az előadás látványos sikeréhez.

Szerencsére a székesfehérvári néhány bemutatóval nem zárul le az előadások sora, a Háry János a felvidéki magyarokhoz „utazik”: november 28-29-én Diószegen és Galántán mutatják be a fiatalok Kodály daljátékát.

Az iskola tanáraiként büszkék lehetünk diákjaink teljesítményére, mivel a Háry János bemutató méltón járult hozzá a székesfehérvári Kodály Emlékév eseményeinek és a város kulturális életének színvonalához.

E-napló

Alapítvány

Kérjük, támogassák iskolánk alapítványát!

Az alapítvány adószáma:
 
19095279-1-07
 
Az alapítvány számlaszáma:

10200232-29373752

Ezekkel az adományokkal Önök is segíteni tudják diákjaink tanulmányi versenyeken és  kórusfesztiválokon való részvételét; oktatási eszközök, bútorok vásárlását; erdei iskolák és nyári táborok szervezését. 

Határtalanul

hatartalanul

szfvar logo

Tehetségpont

 

.